Pikler® étkezőpad
Az önállóan enni tanuló gyermekek számára kialakított, asztallal egybeépített egyszemélyes ülőke
Az önálló evés tanulásához, a tiszta, kulturált étkezés szokásainak elsajátításához célszerűen kialakított, asztallal egybeépített pad. Sem a szék, sem az asztal nem mozdul el az étkezőpad alaplapján. Így már azok a gyermekek is biztonságosan használhatják, akik főleg mászva változtatnak még helyet.
mikor, kinek ajánljuk
Amikor egy kisgyerek mozgásfejlődésében eljut oda, hogy rá-ráül a játszóhelyén található bútorokra, vagy más erre alkalmas tárgyakra, és amikor az étkezés terén elérte a megfelelő fejlettséget, akkor megkezdődhet az étkezőpad használatának bevezetése. Ilyenkor még bizonytalan az ülő gyermek egyensúlya és fontos számára, hogy az étkezőpad nem borul fel, és nem billeg be- vagy kiszállás során sem. Az asztal lapjának magassága lehetővé teszi, hogy a gyermek előrehajlás nélkül tudjon enni. Aki a talpát a padlózaton tudja nyugtatni, az szép, egyenes tartással tud ülni. Így a kisebb növésű gyermek számára a kényelmes ülés érdekében az étkezőpad padlózatát kemény, lapos párnával magasíthatjuk, hogy le tudja tenni a talpát a teste megfelelő alátámasztásaként. Az étkezőpad ülőlapja keskeny: így a gyermek az ülőgumóján ül. Ennek is jelentősége van a kényelmes testtartásban. A megfelelő méretű padban egyenes háttal ülő gyermek könyökben enyhén behajlított alkarját meg tudja támasztani az asztal lapján. Az asztal lapja nincsen túlságosan távol a gyermektől, de nincs is olyan közel, hogy a mellkasa az asztal széléhez nyomódna. A pad háttámlája inkább biztonsági célt szolgál, nem a támaszkodást: nehogy az ivás közben esetleg még hátradőlő gyermek hátraessen. Magassága akkor megfelelő, ha a gyermek lapockájának magasságában van, hogy a feneke ne csússzon be a támla és az ülőlap közé.
hogyan javasoljuk
A padban étkezés átmenet az ölben evés és az asztalnál evés között, amit fokozatosan érdemes bevezetni. Amikor a gyermek megtalálja helyét az étkezőpadban, első alkalommal azzal javasoljuk megkínálni, amit már önállóan el tud fogyasztani, ami nem jelent újdonságot számára: például egy pohár innivaló vagy kézzel ehető falatok. Ha ezeket már ügyesen elfogyasztja a padban, akkor javasoljuk a kanállal való evés bevezetését az etetőpadban.
Általában egyszerre egy, legfeljebb két kisgyerek önállósulását lehet jól kísérni így – utóbbi esetben két egymás mellé helyezett étkezőpadban.