Tájékoztató a Pikler® pedagógiában használatos néhány mozgáseszközről, illetve gyerekbútorról

A Pikler® pedagógia, Pikler Emmi gyermekorvos és követői által részletesen kidolgozott, a gyermek egyéni igényeit figyelembe vevő és ehhez alkalmazkodó, a szabad játékon és mozgáson, valamint a tapintatos gondoskodáson alapuló egyedülálló csecsemő- és kisgyermeknevelési szemlélet. A Pikler szemlélet folyamatosan fejlődik, 70 éve alkalmazzák Magyarországon és szerte a világban.

 
 

Pikler Emmi pedagógiai rendszere sajátos bútorokat és mozgáseszközöket kínál a kisgyerekeknek. Ezek összeállítása és alkalmazása speciális ismereteket igényel. Ahhoz, hogy a kisgyerekek szabadon használhassák ezeket az eszközöket, olyan felügyeletre van szükségük, amely képességeik ismeretében, biztonságos hátteret nyújt a mozgással való kísérletezés során. A Pikler® kisgyermek bútorok pedig a gondozási helyzetekben nyújtanak optimális lehetőséget az autonómiára, illetve az együttműködésre.

Pikler Emmi a helyüket még csak kis mértékben változtató gyermekek számára körülbelül 1,5x1,5 m (később 2x2 m) nagyságú mozgástér biztosítását javasolja. Amennyiben több csecsemő és kisgyermek tartózkodik ugyanazon a játszóterületen, akkor minden egyes gyermeknek legalább 1 m2 területet javasol.

Stabil térelválasztó rácsok alkalmazását azért javasolja, hogy a nagyobb tereket könnyebb legyen áttekinteni, ezáltal a gyermekek számára kiismerhetőbbé, sőt biztonságosabbá is válhat a helyiség. Például egy bölcsődében az étkező rész leválasztása megkönnyíti, hogy a még vagy a már nem evő gyerekek ne zavarják az éppen étkezőket. A már járó, szaladó gyermekek között a fekvő, kúszó, mászó csecsemők számára biztonságosabb egy térelválasztóval elkülönített, lekerített része a szobának.

A Pikler® pedagógia elvei alapján kialakított térben a játszóhely padlózata kemény, így a gyerekek könnyebben tudnak megtámaszkodni, mozogni, mert nem süppednek be az aljzatba, és egyértelmű visszajelzéseket kapnak saját mozgásaikról. A gyerekek fejlettségének megfelelő mozgáseszközök folyamatosan hozzáférhetők. A veszélyes helyzetek elkerülése érdekében a mozgáseszközök elhelyezésekor ügyelni kell arra, hogy éles szélű vagy hegyes tárgy ne legyen a közelben. Ahhoz, hogy a gyerekek szükségleteiknek megfelelően önállóan használhassák a játék- és mozgásteret, körültekintően gondoskodnunk kell annak biztonságáról.

Figyelnünk kell arra is, hogy a gyermekek ruházata ne akadályozza őket a mozgásban. A ruhaujjak és nadrágszárak ne legyenek túlságosan hosszúak, vagy bőre szabottak, hogy a gyerekek szabadon tudják használni a kezüket és a lábukat. Ne adjunk a gyerekekre olyan ruhadarabot sem, amiről szalagok, zsinórok vagy pántok lógnak le, nehogy fennakadjanak valahol. A mozgáseszközök használata akkor a leghatékonyabb, ha a kisgyermekek mezítláb lehetnek. Így közvetlenül érzékelhetik a felületeket, amin mozognak.

 
 
 

Pikler® PELENKÁZÓ

Három oldalán kerettel szegélyezett asztal vagy bútorlap, letörölhető matraccal

 
 
 

Pikler® Öltöztető asztal

A Pikler® pelenkázónál alacsonyabb és kisebb alapterületű bútor, két oldalán kapaszkodó ráccsal

 
 
 

Pikler® Étkező pad

Az önállóan enni tanuló gyermekek számára kialakított, asztallal egybeépített egyszemélyes ülőke

 
 
 

Pikler® mászóláda/dobogó

Három különböző méretű, külön-külön használatos darabból álló sorozat. Fel- és lefordítva is használható: ládaként, illetve dobogóként

 

gabi dobogó

Két kisebb, különböző méretű dobogóból és különböző felületű lejtőkből variálható eszköz

 

Pikler® labirintus

Nyitott és zárt részekből álló, több változatban használható alagútszerű mozgáseszköz.

 

Pikler® háromszögletű létra

Kifejezetten a kisgyermekek testméreteinek megfelelően kialakított mászóka

 

Pikler® Kisgyerekágy

Három oldalon alacsony ráccsal keretezett, negyedik oldalán részben, íves formában nyitva hagyott kisgyerekágy